A néphagyomány ölelésében - szakmai beszámoló

2021-12-12



SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Pályázati azonosító szám: CSSP-ZENEOKTAT-2020-0027
Tálos Edit Alapítvány 2021.


Alapítványunk eddig elért célközönségének és önkénteseinek már ismeretes, hogy szervezetünk a tevékenységei közül a korai zenei nevelésre fekteti a legnagyobb hangsúlyt. Ezen belül kiemelkedően fontosnak tartjuk a magyar népi kultúra ápolását, hagyományaink, értékeink átörökítését, az utánpótlás biztosítását, oktatását - nevelését.

A támogatási időszakban az alapítvány összesen 45 alkalommal szervezett zeneóvodás –és interaktív hangszerbemutató előadásokat, 2020 szeptemberétől heti egy, majd 2021. május végétől hetente két alkalommal (pénteki és szombati napokon) a látogató kisgyermekes családok részére. A pályázati támogatás felhasználásával összesen 38 foglalkozás valósult meg Bergerné Szőnyi Anna és Varró János együttes vezetésével. A támogatás segítségével a foglalkozásvezetők tiszteletdíját, valamint a megvalósító személyek, illetve a munkáltatót terhelő járulékainak költségét egyenlítette ki a Tálos Edit Alapítvány.

A foglalkozások középpontját a magyar népi gyermekjátékok, gyermekdalok alkották, alkotják. A látogató kicsik-nagyok számos alkalom keretében részletesebben is megismerkedhettek számos hangkeltő eszközzel, magyar népi hangszerrel Varró János tanár úr és a meghívott előadók bemutatásán keresztül.

Meghívott előadóink/művészeink voltak:

- Kaczor Dorottya 2 alkalommal (2021.10.08., 2021.10.22.) mutatta be a zeneóvodásoknak a kobozt, melynek kíséretével több gyermekdalt is megtanított a résztvevőknek.

- Cserta Balázs 2 alkalommal (2021.10.09., 2021.10.16.) tartott interaktív hangszerbemutató foglalkozásokat a gyerekeknek. Ennek keretében bemutatta a furulyaféléket, sípokat, dudákat.

- Kneifel György 4 alkalommal (2021.09.17, 2021.09.24., 2021.09.25., 2021.10.01.) mutatta be a zeneóvodás gyerekeknek a népi hangszeres családból a vonós hangszercsaládot, így megismerkedhettek a hegedűvel, brácsával, és a nagybőgővel.


A foglalkozásokat kétféle módon valósította meg az alapítvány:

Foglalkozások Székesfehérvár Megyei Jogú Város nyilvános programjainak részeként: Ilyenek események voltak pl.: Városi Gyermeknap, Folkjuniális, Családi Piknik a Zichy-ligetben, Székesfehérvári Civil Nap.

A városi rendezvények keretében megtartott népi gyermekjátékos foglalkozások lehetőséget nyújtottak, hogy újabb érdeklődő kisgyermekes családokat szólítson meg a civil szervezet. Ezen alkalmak nyeresége, hogy a járványhelyzet okozta bizonytalan helyzetben is folyamatosan fenn tudtuk tartani az alkalmak megvalósítását, hiszen minden rendezvényt követően újabb családok csatlakoztak a heti rendszerességű foglalkozásokhoz.

Foglalkozások a Tálos Edit Alapítvány szervezésében: Hetente két alkalommal megrendezett alkalmak a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

A tervezett zeneóvodás/népi gyermekjátékos foglalkozások elérték kitűzött céljaikat, hiszen sikerült - a korlátozó időszakot kivéve - folyamatosan megszervezni és megvalósítani azokat. Eredménye, hogy a résztvevő gyermekek a foglalkozások keretében megismerkedhettek számos népi gyermekjátékkal, hangkeltő eszközzel és magyar népi hangszerrel. Nem csak a hangjukat ismerhették meg, hanem működési elvüket is láthatták. Azoknak a hangszereknek, amelyeknek a hangját esetleg felvételről hallhatták ezidáig, illetve képi ábrázolásukat láthatták, itt közvetlen közelről megnézhették. Pl.: belenézhettek a tekerőlant belsejébe, a dudát részeire „szedték szét” és rakták össze. A bemutatókon előkerült a tikfa, kolompok, csengők, kukoricahegedű, kereplők, doromb, dob, köcsögduda, mirliton, furulyák, furulyafélék, töröksíp, kanásztülök, dudák, citera, tekerő, tambura, koboz, vonós hangszerek. A foglalkozások további szakmai hasznosulása, hogy a résztvevők már kisgyermekkorukban élményeken keresztül sajátíthattak el olyan népi gyermekdalokat, játékokat, mondókákat, amelyekre büszkén tekinthetünk értékként, hiszen hazánk néphagyományára, népzenei kultúrájára épülnek.

A benyújtott pályázatban szereplő programunkhoz képest az eltérés oka: a megítélt összeg kevesebb volt, mint a pályázott összeg, illetve a több hónapos korlátozó intézkedéseket következtében, a pályázatban tervezett egyéb rendezvények (CoolTúra, Zeneovis Farsangi Mulatság, Szent György Napi Mulatság, Interaktív továbbképzés) nem kerültek megvalósításra. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy a pályázati támogatás segítségével egy igen eredményes, hasznos programot tudtunk megvalósítani. Szakmai véleményünk alapján a pályázati program későbbi hasznosulása elsősorban a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendék létszámában fog megmutatkozni. Bízunk benne, hogy sikerült elültetni azt a kis magot, amellyel a résztvevő gyerekek 2-3 éven belül a Zeneiskola aktív növendékeivé válnak. Természetesen ehhez szükséges a további kitartó, folyamatos, élményalapú, hagyományokra épülő zenei oktatás, nevelés, tehetséggondozás.

A támogatás segítségével az alapítvány népi gyermekjátékos szakkiadványokat is beszerzett, melyek segítségével a foglalkozások aktuális anyagának összeválogatását, majd játékfűzésekké alakítását végzi Bergerné Szőnyi Anna. A szakmai anyagok megrendelésekor természetesen figyelembe vételre került a zeneóvodás korosztály életkori sajátossága is.

A pályázati támogatás segítségével az alapítvány 2db Kecskeméti Róbert, népi iparművész által elkészített fenekelt prím oldalfejes (50cm) citerát is vásárolt. A hangszerek az elkészülésük óta folyamatosan használatban vannak a gyermekek által is a zeneóvodás foglalkozásokon.

Összesen, a CSSP-ZENEOKTAT-2020-0027 azonosítószámú pályázaton megítélt 1.800.000 Ft-ból, 1.776.989 Ft támogatást fordított a Tálos Edit Alapítvány pályázati programjának megvalósítására. A különbözet visszautalásra került a Támogató által kijelölt számlaszámra.

Hálásan köszönjük az EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA, AZ EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ, A CSOÓRI SÁNDOR ALAP támogatását, melynek segítségével számos zeneóvodás foglalkozást, interaktív hangszerbemutató előadást tudott megvalósítani szervezetünk.
Bízunk a további együttműködésben!

NYILVÁNOSSÁG BIZTOSÍTÁSA

Városi Gyereknap
https://www.szekesfehervar.hu/gyereknap-a-kozosseg-hazaiban-es-a-belvarosban
https://gotravel.hu/program-gyereknap-szekesfehervaron
https://fehervariprogram.hu/event/gyereknapi-delutan-feketehegy-szarazreten-2021/

Folkjuniális
https://www.szekesfehervar.hu/szombaton-folkjunialis-lesz-feketehegy-szarazreten
https://fehervariprogram.hu/event/folkjunialis-2021/

Családi piknik a Zichy-ligetben
https://www.szekesfehervar.hu/csaladi-piknik-szines-gyermekprogramokkal-a-zichy-ligetben
https://www.fehervartv.hu/video/index/35052
https://fehervariprogram.hu/event/csaladi-piknik-2021/
https://www.programturizmus.hu/ajanlat-szekesfehervar-zichy-szinpad.html

Székesfehérvári Civil Nap
https://www.szekesfehervar.hu/szekesfehervari-civil-nap-minden-eddiginel-tobb-szervezet-varja-az-erdeklodoket
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.4291656210941817&type=3

2021.11.19-én a Kossuth Rádió riportere vett részt egy zeneóvodás foglalkozáson, a műsoranyag elkészülése folyamatban van.

Podcast megjelenés:
https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=news_9_16151
https://m.facebook.com/watch/?v=1157654968021469&_rdr
https://podbay.fm/p/okk-fehervar/e/1611925334




Összefoglaló beszámoló a Támogató logóinak feltüntetésével az alapítvány weboldalán és Facebook közösségi oldalain érhetők el. Az egyes foglalkozásokról készült képeket az alapítvány a Facebook közösségi oldalán osztotta meg.
www.taloseditalapitvany.hu
https://www.facebook.com/taloseditalapitvany



Székesfehérvár, 2021.12.11. Bergerné Szőnyi Anna
kuratóriumi elnök





















Támogatóink

























A Cookie-król - Azért használunk cookie-kat, hogy javíthassuk a böngészési élményt és a weboldalt.
További információért kattintson ide!