Hírek Programok, események

Kapcsolódó cikkek a következő címkéhez: Tálos Edit Alapítvány (36)

Egykori zeneovisaink sikert sikerre halmoznak!

2021-03-30
Újabb jó hírek érkeztek csellistáinktól. Hartyáni Zsuzsanna tanárnő növendékei nagyon szépen szerepeltek a Sistrum Zenei Versenyen.

300 ezer Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Tálos Edit Alapítvány

2021-02-12
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Tálos Edit Alapítvány 300.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a Nemzeti Együttműködési Alap – Új nemzedékek jövőjéért kollégiuma által meghirdetett pályázaton.

Érték- és hagyományőrző tablókiállítás nyílt a Hermannban

2020-12-07
Rendhagyó módon nyílt tablókiállítás a Hermann László Zeneiskolában a névadó munkásságáról. A Tálos Edit Alapítvány az intézmény egykori igazgatójának, tanárainak és a Városi Levéltár munkatársainak a közreműködésével szervezte meg a tárlatot, és állította ki a hét tablót az aulában.

A dalok segítenek emlékezni is

2020-12-01
Szabó Adriennt, az Ars Musica Zenebarátok Egyesületének elnökét, kórusvezetőjét karácsonyi fellépések emlékéről kérdeztük. Idén dalok helyett rukkoljon ki történetekkel.

Kiállítás Hermann László életéről

2020-11-30
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Tálos Edit Alapítvány a II. Hermann Kamarazene Találkozó alkalmából 7 db tablót készíttetett Hermann László egykori, jeles zeneiskolai igazgató életétről, munkásságáról.

Sikeres pályázat a Csoóri Sándor alaphoz

2020-11-30
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Tálos Edit Alapítvány 1.800.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a Csoóri Sándor Alaptól.

Sikeres NKA pályázat

2020-11-30
Mindenkit nagyon nagy örömmel értesítünk, hogy a Tálos Edit Alapítvány 800.000 Ft támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Alap – Halmos Béla Program Kollégiuma által meghirdetett pályázaton.

Sikeres városi pályázat

2020-11-30
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Tálos Edit Alapítvány 70.000 Ft vissza nem térítendő működési támogatást nyert el Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesterének 253/2020. (XI.20.) számú határozata alapján.

Jelentkezés zenei táborra

2020-11-27
Ezúton értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy a nyárra tervezett zenetáborra a jelentkezést lezártuk!

2020. augusztus 20-ig várjuk az alkotásokat az "Egymásra hangolva" c. rajzpályázatra

2020-07-20
Meghosszabbítottuk az "Egymásra hangolva" című rajzpályázat benyújtásának határidejét! Kérünk benneteket, hogy minél többen alkossatok és küldjétek el a szebbnél szebb képeiteket, hogy elkészíthessük a 2020/21-es tanév sulinaptárát. Az új határidő augusztus 20.


Zenét és örömöt visznek Fehérváron, ahová lehet

2020-07-09
Amennyire rossz hatással volt a koronavírus-járvány a kulturális életre, annyira jó kezdeményezések is születtek ebben a nehéz időszakban.

"Ki gépen száll fölébe" - "Egymásra hangolva" - Május 30-ig pályázhatnak a diákok

2020-05-14
A hónap végén zárul két olyan alkotói pályázat, amelyet diákoknak írtak ki. A „Ki gépen száll fölébe…” hadtörténeti témájú kiírás legjobb alkotásaiból június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján nyílik virtuális kiállítás, míg a hermannosok közösségét erősítő „Egymásra hangolva” című pályázat rajzaiból éves naptár készül.

Egymásra hangolva - Közösségerősítő alkotói pályázat Hermannos diákoknak

2020-04-08
„Egymásra hangolva” címmel rajzpályázatot hirdet a Tálos Edit Alapítvány a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak.

A kispárna bánata című mesével várta a fehérvári óvodásokat a Zenede Bábszínház

2020-02-14
Az őszi évadot követően új történettel, „A kispárna bánata” című mesével várta a fehérvári óvodásokat a Zenede Bábszínház. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban énekkel és hangszerbemutatóval kalandoztak a kicsik a zene birodalmában a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI pedagógusainak és diákjainak vezetésével.

Farsangi zeneovis mulatságra várja a gyerekeket a Tálos Edit Alapítvány

2020-02-05
Farsangi zeneovis mulatságra várja a gyerekeket a Tálos Edit Alapítvány február 8-án, szombaton 10 és 12 óra között a Szent István Művelődési Ház Szent László termébe. Az álarcos „bálon” Anna és Melinda néni mellett ott lesz Kósa Adrienn és Varró János népzenész is.

Ünnepi koncert - 30 éves a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar

2019-10-13
Jubileumi koncerttel ünnepelte születésnapját a 30 éves Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar. A nézőtéren, illetve a színpadon a közben felnőtté váló alapító tagok közül is többen ültek, akár együtt zenélve gyermekeikkel – ami az eltelt évtizedek erős és megtartó közösségéről szól a színvonalas művészi munka mellett.

Színes és látványos programok Next Stop Üzletközpont első Művészeti napjain

2019-09-07
Harminc Székesfehérváron működő művészeti egyesület mutatkozott, mutatkozik be szeptember első hétvégéjén a Next Stop üzletközpontban. Szombaton délelőtt az érdeklődők kipróbálhattak különféle hangszereket, kerámia tárgyakat készíthetnek, iparművészettel, képzőművészettel, sőt animációs filmkészítéssel is találkozhattak, míg a színpadon tánc,- és zenei együttesek fellépései várták a közönséget.

Zenemanók a belvárosban - közösségi futással ünnepeltek

2019-06-08
Napfény és pünkösdi díszbe öltöztetett Belváros fogadta idén a Hajrá Zenemanók! közösségi futás résztvevőit. Ma tartották a Tálos Edit Alapítvány jótékonysági futódélutánját, ahol idén is minden a mozgásról, a zenéről és legfőképpen az együttlétről szólt.


A Cookie-król - Azért használunk cookie-kat, hogy javíthassuk a böngészési élményt és a weboldalt.
További információért kattintson ide!